Kemény János mellszobrát avatták Magyarbükkösön

Szülőfalujában, Maros megye egyik délnyugati csücskében elhelyezkedő Magyarbükkösön került felavatásra szombaton (2025. június 7-én) a magyargyerőmonostori Kemény János fejedelem mellszobra. A szilágysági Sarmaság után ez a második helyszín, amely emléket állít Erdély egyik legkiemelkedőbb vezetőjének. A rövid köszöntők után egy olyan életrajz hangzott el a politikusról és az íróról, amely teljesen más perspektívából közelíti meg életét.

Az elhangzottakat a teljesség igénye nélkül közöljük:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Polgármester Úr, Tanácsosok, Lelkészek! Kedves Kemény családtagok, Kedves Falubeliek!

Ma Magyarbükkös leghíresebb szülöttének állítunk emléket. Egy katonának, államférfinak, írónak. Itt most elsősorban az utóbbiról, az íróról és ezen keresztül az emberről szeretnék szólni. Az apának, Kemény Boldizsárnak a szomszédos Lándorban volt birtoka. Ő volt az, aki a 16. század második felében Bükkösön a korábbi Bancza család birtokát és házát megszerezte. Az, hogy a bükkösi birtoknak központi szerepet szánt, azt valószínűsíti, hogy átalakításokat hajt végre, és – itt, ahol állunk – nagyobb építkezésbe kezd. Új birtokközpontot terveznek és építenek. Ahol most állunk: ami ma a polgármesteri hivatal épülete, valamint egy korábbi – Orbán Balázs által tévesen a fejedelem szülőházának mondott – épületet építenek; ez itt állt a jobb oldalon. Ennek már csak a pincéje árulkodik a 17. századról. Kemény János itt született 1607 decemberében. Gyerekkorában tanítója Albisi Márton, unitárius székely deák, majd édesapja Gyulafehérvárra küldi, ahol Keserűi Dajka Jánosnál, a későbbi püspöknél lesz a szállása, és tanulmányait többek között Geleji Katona Istvánnal és a fejedelmi iskola professzoraival folytatja. Iskolázottságával azonban nem volt elégedett, saját iskolázottságát később többször bírálta. A nevelés jelentőségét kiemelten fontosnak tartotta, a fiai nevelésére sokkal nagyobb figyelmet fordított: tudjuk, hogy Simont elküldte a két Zrínyihez és Velencébe is. Nagyon fontosnak tartotta, hogy világot lásson. Ez a széles, ma úgy mondhatjuk, konvertibilis tudás iránti igény a következő évszázadokban is fennmarad a családban, és aki csak tehette, az elérhető legmagasabb szintű iskolákat biztosította a gyerekeinek, lehetőleg Európa egyetemein. Kemény Jánosra Bethlen Gábor udvarában hamar felfigyelnek. Maga a fejedelem kéri el apjától 1623-ban apródnak. Ekkor 16 éves, és tanulmányainak itt szakadhatott vége. Biztosra vehetjük, hogy az intelligenciájával tűnt ki. Azaz nem volt nagyon tanult és művelt, de képességei kiemelkedőek lehettek. Szónoki képességekkel már akkor rendelkezett, és latin tudása is átlagos vagy annál jobb volt. 15 évesen, valószínűleg első kiemelkedő fontosságú nyilvános szerepléseként, beszédet mondott Bethlen fejedelem első felesége, Károlyi Zsuzsanna temetésén. A latin mellett tudott románul és németül is. Amiben viszont kiemelkedő volt, az az írás iránti igénye. Igazi grafomán volt, sokat írt. Ránk maradt írásaiból láthatjuk, hogy olvasott, főként a történeti műveket ismerte, külföldieket, magyarokat egyaránt. Sokat dolgozik az Approbatae Constitutiones-on, a készülő törvénykönyv módosításán, 1653 körül. Ez akkora szenvedéllyel és élvezettel töltötte el, hogy – mint kortársai megfogalmazták – mondogatta, nem is kíván tovább élni, csak amíg ezt befejezi. Amivel kiemelkedik kortársai közül, az a krími tatárok fogságában eltelt két évben írt művei. Mondhatjuk, hogy a tatár rabság teszi őt íróvá. Ha ez a rabság nincs, talán nem is kerül sor ezen művek megírására, és akkor az utókor is teljesen másképp emlékszik rá. A ma is oly sok híradásban szereplő Krím félsziget – ahol a 20. és a legutóbbi évek eseményei nyomán tatárokat csak nyomokban találnánk, de a zsidóvár romjai, fogságának helyszíne még áll – volt otthona 1657–1659 között, sok száz erdélyi fogollyal. Ott az erdélyi seregek mezei főkapitányából, generálisából lelki oltalmazóvá válik. Itt veti papírra Jeremiás könyve zsoltáraira támaszkodó Gileád Balsamuma című művét. Humánuma és a reneszánsz nyitottságának hatása az, hogy protestantizmusát is háttérbe szorítja a fogolytársai különböző felekezetei miatt. A mű nem önálló munka, ennek korlátot szab műveltsége, viszont önálló csoportosítás. Az, hogy ezt nemcsak a foglyoknak szánta, jól mutatja, hogy miután az eredeti példánya elveszett, 1659-ben újra megírja, és nyomtatásban is megjelenteti. Csakúgy, mint Az erdélyi hadsereg romlása című röpiratát, ami a lengyel hadjárat kudarcát mondja el. Kiváló memóriája volt, és ez a kiváló memória segítette ahhoz, hogy megírja legismertebb művét, főművét, az Önéletírását – a magyar irodalom első memoárját. Az írás számára a belső feszültség levezetését is szolgálta, a váltságdíj ugyanis nehezen és lassan gyűlt össze, a helyzet nem mindig kecsegtetett jó kilátásokkal – a mű megszületése a grafomán és a tehetetlen rab hasznos időtöltése. Az Önéletírás az, ami megmutatja, hogy mennyire képes volt önreflexióra. Balsikereiről, kisebb és nagyobb vereségeiről, sőt kétértelmű politikai szerepléséről is képes volt részletesen írni, sőt a hűsége kísértéseit is papírra vetette. Ez az, ami számomra igazán kiemeli a személyét. Ma is milyen nagyon ritka, amikor valaki objektíven, a körülmények minél több oldalát figyelembe véve tud koherensen gondolkodni, mérlegelni, szintetizálni, és ennek megfelelően cselekedni. Az ő esetében bizonyára nagyban hozzájárult ez az elért eredményeihez, karrierjéhez. Élete utolsó szakaszában, az Erdélybe való visszatéréskor (mint Windisch Éva írja), új politikai koncepciót fogalmazott meg. Ekkor már rosszul mérte fel a helyzetet, és ő akkor még nem, de mi ma már tudjuk: sorozatosan rossz döntéseket hozott. Ez az új politikai koncepció kudarca az idő előrehaladtával számára is világos lett. Felismerte a felelősségét és kudarcát, ez utolsó leveleiből kitűnik, de a felismerés késői volt, és teljességében tévedését már nem látta be – vagy legalábbis nincs dokumentum róla. Tragédia ez a javából. Mégis azok az erények, az a gondolkodásmód, az intelligencia, ami őt jellemezte, közel 40 év katonai, államigazgatási eredményei és írói munkássága nagyon erős nyomot hagyott. Halála után nem sokkal a kortársak (főleg Erdélyben) nagyon súlyos kritikákkal illették, viszont halála után 30 évvel már eposz született róla, és a későbbiekben a Kemény Jánosról kialakult kép, sokat változva, a helyére került, és immár állandónak – ma is előremutatónak – tekinthető. (...)

A szobor Pataki Réka álkotása, felállítása a Kemény-család és Magyarbükkösi Polgármesteri Hivatal jóvoltából valósult meg.