KEMÉNY CSALÁD
- márc. 31.
- 6 perc olvasás
(magyargyerőmonostori báró és gróf)
KEMÉNY FOTÓTÁR
Erdély legősibb családjai közé tartozik, egy tőről fakad a Gyerőffy, Kabos, Mikola, Radó és Vitéz családokkal. A nagynevű família egyik őse a hősi halált halt Kemény Simon, aki 1442-ben a szentimrei csatában Hunyadi János ruháját és a vajda fegyverzetét magára öltve megtévesztette a törököket, és így Hunyadi erős ellentámadást tudott intézni. A családfa Pétertől követhető, aki valószínűleg Simon testvére volt.
A következő századokban a család számos jeles katonát, államférfit és kultúrembert adott Erdélynek. A 16. század folyamán megemlíthetjük (II.) János és (II.) László követeket, vagy (I.) István Küküllő vármegyei főispánt. (I.) Boldizsár 1576-ban tagja volt Báthory István kíséretének a lengyel trón elfoglalásakor, majd Székely Mózes és Bocskai István híve, később Fehér vármegye főispánja. Két feleségétől összesen 13 gyermeke született, ezek közül többen adták életüket a hazáért: (III.) Péter Bethlen Gábor oldalán harcolva esett el Hainburgnál, (II.) Boldizsár az 1657-es lengyelországi hadjáratban halt meg. Legismertebb fia (IV.) János (1607–1662), aki 1661–1662-ben Erdély fejedelme volt. Politikai pályáját Bethlen Gábor oldalán kezdte, a fejedelem bécsi követeként részt vett abban a küldöttségben, amely megkérte az uralkodó számára Brandenburgi Katalin kezét, majd diplomataként szolgált Lengyelországban és a Portán is. I. Rákóczi György alatt Fehér vármegye ispánja, kincstartó, az erdélyi hadak parancsnoka, majd II. Rákóczi György idején fejedelmi tanácsos, a kancellária vezetője. Ő is részt vett a lengyelországi hadjáratban, ahol fogságba esett, de később kiváltotta magát. 1660-ban harcba szállt a Porta által támogatott Barcsaival, legyőzte őt és testvéreit – ki is végeztette őket –, és fejedelemmé választották. Az osztrákok segítségére számított a török, illetve annak erdélyi exponense, Apafi Mihály ellen, akit a Porta fejedelemmé tett. A császári tábornok, Raimondo Montecuccoli cserbenhagyta, a magára maradt főúr Nagyszőllősnél (ma Keménynagyszőlős) életét vesztette Apafi és a törökök ellen vívott csatában. A fejedelmet a magyar irodalomtörténet is számon tartja, Önéletírása a magyar emlékirat-irodalom első nagy teljesítménye.
A család számára a fejedelem unokái szereztek főúri címeket: (IV.) László, (II.) Simon és (V.) János 1698-ban kaptak bárói címet. László azonos nevű fia, (V.) László 1758–1762 között Erdély gubernátora volt, a határőrség megszervezésével szemben tanúsított ellenállása miatt kényszerült lemondásra. (V.) János leszármazottai: (III.) Sámuel 1804-ben és unokatestvére, Farkas 1808-ban szerezték meg a grófi címet.
Gr. Kemény (III.) Sámuel (1739–1817) jelentős közszereplő volt: 1786-ban Belső-Szolnok és Doboka megyék alispánja, 1790-ben Torda vármegye főispánja, 1795-ben pedig főkormányszéki tanácsos lett, és megkapta a királyi kamarási címet is. 1804-ben családjának grófi rangot szerzett. 1810-ben ideiglenes, 1815-ben pedig valóságos királyi táblai elnök lett, és még ugyanazon évben a Lipót-rend kommendátori keresztje kitüntetést is megkapta. 1816-ban, halála előtt egy évvel ő lett a rendek elnöke is. Kemény Farkas fia volt (IV.) József (1795–1855), a híres történetbúvár. Politikai pályán kezdte, de hamar visszavonult, és életét az erdélyi történettudománynak szentelte. Jelentősebb munkái: Deutsche Fundgruben der Geschichte Siebenbürgens, Erdély történeti tára, Notitia historico-diplomatica archivi et litterarum Capituli Albensis Transilvaniae, Epistolae Mathiae Corvini, Vlad. II. et Ludovici II. Regum Hungariae et contempora neorum adjectis notis criticis. Az 1841-es országgyűlésen (III.) Sámuellel együtt nagyon értékes könyv-, oklevél- és kéziratgyűjteményüket a létrehozandó Erdélyi Múzeum céljaira ajánlották fel.
A bárói címet szerző (II.) Simon unokája volt (III.) Simon (1736–1789), Alsó-Fehér és Kolozs vármegyék főispánja. Második, cegei és szentegyedi gr. Wass Katalinnal (1749–1822) kötött házasságából származó fia, (V.) Simon (1776–1826) Alsó-Fehér vármegyei főispán lett. Ő széki gr. Teleki Annát vette feleségül, gyermekeik közül (VI.) István (1811–1881) és (VI.) György (1812–1896) is főispánok voltak, előbbi Alsó-Fehér, utóbbi Torda–Aranyos vármegyében. György és bethleni gr. Bethlen Mária több fia – Ödön, Kálmán és Simon is – politikai pályára lépett. Ödön (1837–1921) országgyűlési képviselő volt, öccse, Kálmán (1838–1918) 1872-től országgyűlési képviselő, 1885–1895 között Alsó-Fehér, majd Maros–Torda vármegye főispánja, ezután több ciklusban is a főrendiház elnöke, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka, és legkisebb testvérük, (VII.) Simon (1851–1928) is volt egy ideig Alsó-Fehér vármegye főispánja.
A család egyik legjelentősebb 20. századi alakja Ödön unokája, br. Kemény (XI.) János (1903–1971) író, irodalomszervező, mecénás volt. Miután megörökölte az óriási marosvécsi birtokot és kastélyt, vagyona nagy részét művelődési célokra fordította. Legjelentősebb megvalósítása az írói találkozók megszervezése volt. 1926-ban marosvécsi kastélyában Kuncz Aladárral közösen szervezte meg az első irodalmi találkozót, itt alakult meg az Erdélyi Helikon irodalmi közössége, amely 1928-tól ezen a néven irodalmi folyóiratot is megjelentetett. 1930-tól a kolozsvári színházat vezette, a kommunista hatalomátvétel után fizikai munkás, aztán segédkönyvtáros, majd az Új Élet című marosvásárhelyi lap munkatársa volt. „Kemény Jánosnál nagyobb mecénást – tudtommal – nem ismer az erdélyi kultúrhistória” – mondta róla Sütő András.
Kemény János öt gyermeke érte meg a felnőttkort. Ezek közül többen is a művészetek területén alkottak maradandót. Kemény Klió (1929–2000) operaénekesnő lett, a kolozsvári Zeneakadémián folytatott tanulmányai befejeztével 1948–1961 között a kolozsvári Magyar Opera tagjaként dolgozott. Hangverseny-énekesnőként többször fellépett Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Bukarestben is. 1961-ben Magyarországra települt, ahol a budapesti Filharmónia keretein belül fejtette ki tevékenységét. Repertoárja a barokktól a kortárs szerzőkig terjedt. Halála után a marosvécsi várkertben, szülei mellé helyezték örök nyugalomra.
A Helikon alapítójának másik lánya, Kemény Zsuzsanna (1934–1979) író, publicista volt. A kommunista hatalomátvétel után tanulmányait nem folytathatta, „osztályidegen” édesapja mellett dolgozott mint mészégető, majd lúgpároló munkás, később a Művészeti Középiskolában raktárnok, pénztárnok és gépírónő. 1958-tól a Művészet című képes havi folyóiratnál, illetve az Új Élet szerkesztőségében gépírónőként, majd technikai szerkesztőként tevékenykedett. Számos írása – novellák, mesék, riportok, kritikák – jelent meg különféle romániai magyar lapokban. A két leány egyik öccse, Árpád (1937–1995) díszlet- és jelmeztervező volt. Munkásságának nagyobb része Erdélyben zajlott: előbb a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet díszlet- és jelmeztervezője volt, majd dolgozott a szatmári és a sepsiszentgyörgyi magyar színházaknál, később újra a marosvásárhelyi Nemzeti Színház társulatának tagja lett. 1980-ban elnyerte a legjobb díszlet- és jelmeztervezői díjat. 1990-ben Magyarországra telepedett, előbb Szolnokon a Szigligeti Színház, majd a budapesti Nemzeti Színház díszlettervezője volt.
Szintén a művészetek területéről ismert Kemény János egyik unokatestvére, Melinda (1906–1990) balett-táncosnő, pedagógus. Tánctanulmányait itthon kezdte, majd Londonban folytatta, később elvégezte a budapesti Tánc- és Mozdulatművészeti Tanárképzőt. Közben férjével, alsólieszkói Lieszkovszky Tiborral együtt koreografált táncokkal számos európai balett-társulatban vendégszerepelt, operett- és revüszínházakban lépett fel. 1950-től koreográfusként dolgozott az Állami Népi Együttesnél, majd Weimarban és a debreceni Csokonai Színházban, és közben Budapesten tanított balettet.
A fejedelem testvérétől, (III.) Pétertől származik a család egy másik ága, leszármazottai – három dédunokája: (III.) Imre, (II.) Sámuel és (III.) Zsigmond – is bárói címet szereztek 1755-ben. Ezen ág egyik legkiemelkedőbb képviselője a politikus br. Kemény (I.) Dénes (1803–1849). Az erdélyi jogrend és törvénykezés kutatója volt, majd az 1830-ban szerveződő alkotmányos ellenzék egyik vezérszónoka, az 1837-es és 1841-es országgyűlésen az ellenzék tényleges vezére. 1848-ban a Batthyány-kormány belügyi államtitkára, majd az Országos Honvédelmi Bizottmány tagja. Mérsékeltebb állásfoglalása miatt mellőzött lett, majd „a haza sorsa feletti mély bánat” okozta betegségben meghalt. Fia, (I.) Gábor (1830–1888) is politizált, 1863-tól haláláig országgyűlési képviselő, több ízben miniszter volt; földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszterként jelentős szerepet játszott a magyar mezőgazdaság modern alapokra helyezésében. A család ezen ágából származik br. Kemény (IV.) Zsigmond (1816–1875) regényíró is. Az ő tollából származnak a 19. századi romantikus magyar irodalom nagy lélektani és történelmi regényei: a Zord idő és a Rajongók.
(I.) Dénes és (IV.) Zsigmond unokatestvére volt br. Kemény (VIII.) Ferenc (1795–1875) politikus. Karrierjét a marosvásárhelyi Királyi Táblánál kezdte, majd a Főkormányszékhez nevezték ki. A mérsékelt nézeteket valló politikus 1838-ban országgyűlési elnök lett. A Bach-korszak végén Ferenc József király az Erdélyi Kancellária ideiglenes elnökévé nevezte ki. Tisztségét csupán egy szűk évig töltötte be, ugyanis 1861-ben lemondott, mivel a bécsi körök ellehetetlenítették az erdélyi közigazgatás alkotmányosság szellemében történő újjászervezését.
Testvére, (III.) Farkas (1796–1852) az 1848–1849-es szabadságharc egyik jelentős hadvezére. Fiatalon kezdte katonai pályáját, a forradalom idején részt vett a nemzetőrség szervezésében, majd Bem oldalán őrnagyként és forradalmi dandárparancsnokként harcolt. Részt vett a piski csatában, majd 1849 márciusában szétverte a Nagyenyed és Diód melletti román táborokat. Ezután csapatai elkezdték Gyulafehérvár bekerítését, később pedig az ő katonái ürítették ki Abrudbányát. A szabadságharc leverése után Nagy-Britanniába emigrált, ott is halt meg.
Ugyanezen ág 20. századi politikusa volt (II.) Gábor (1910–1946). Pályafutását szolgabíróként kezdte, majd a Pesti Hírlap újságírója lett. Radikális jobboldali nézetei a nyilas mozgalomhoz közelítették, 1941-től a Nyilaskeresztes Párt külügyi vezetőjeként működött. Magyarország német megszállása után ő tárgyalt Németországgal a nyilas hatalomátvétel szükségességéről. A nyilas puccs után 1944. szeptembere és 1945. márciusa között Magyarország külügyminisztereként működött. A második világháború végén előbb amerikai fogságba került, majd háborús bűnösként a Szálasi-perben kötél általi halálra ítélték, és kegyelmi kérvényének elutasítása után kivégezték.
A család ősi címerének kék pajzsán koronából kinővő szarvas látható, az agancsok között csillag, a pajzs jobb felső sarkában félhold. A grófi címer sokkal összetettebb. Az öregpajzs harántnégyelt, középen ráhelyezett, koronás boglárpajzs, amelyen az MT kezdőbetűk a címadományozó Mária Terézia királynőre utalnak. Az öregpajzs felső, vörös mezejében két kiterjesztett sasszárny között latin kereszt látható, jobbra félhold, balra hatágú aranycsillag ragyog. Az alsó, úgyszintén vörös mezőben egy oszlop tetejéről galamb készül felröppenni. A két oldalsó, fekete mezőben a család ősi címeréből származó, koronából kinővő szarvas látható. A pajzs fölött három koronás sisak van, a jobb oldalin kinővő zerge, a középsőn ezüst sasszárny és ezüst elefántormány között repülni készülő galamb, a bal oldaliból dámvad emelkedik ki.