Kihalt erdélyi főnemesi családok: a báró Mannsbergek (I. rész)
- márc. 31.
- 3 perc olvasás
Mai hírlevelünkben egy kevésbé ismert, de jelentős hagyatékkal rendelkező erdélyi főnemesi család 19–20. századi történetét mutatjuk be.A Mannsbergek 1694-ben kapták meg a nemesi, 1886-ban pedig a bárói rangot. Utóbbit a család „erdélyi ágának” alapítója, Mannsberg Ágost (1816–1876) szerezte meg utódai számára.Mannsberg Ágost császári és királyi lovassági őrnagy volt az osztrák hadseregben. A mezőtelegdi állomáshelyén ismerkedett meg gönczruszkai gróf Kornis Alexandrinnal (1826–1916), akit később feleségül is vett.
Házasságukból 3 fiú és 2 leány született: Matild (1854-1931), Ernő (1856-1896), Antoinette (1858-1919), Sándor (1859-1928), Artúr (1863-1935).
A lányok nem mentek férjhez, sorsuk és foglalkozásuk kevésbé ismert. Artúr szintén utódok nélkül hunyt el.
Báró Mannsberg Ernő fiatalon hunyt el, de Kállay Ágnessel kötött házasságából két leánya született:
Clarissa (1890-1960)
Izabella (1893-1954)
Utóbbi lány gróf Wass Endréhez (Wass Albert édesapjához) ment feleségül, akinek ez volt a második házassága. Gyermekük nem született. Izabella nem követte férjét a háború után Németországba, hanem továbbiakban Nagyváradon élt a nővérével.
Báró Mannsberg Sándor élete már jóval dokumentáltabb. Mezőtelegden (Bihar vármegye) született. Pozsonyban járt iskolába, Budapesten és Heidelbergben végezte felsőfokú tanulmányait.
A Magyar Jelzálog- és Hitelbank kolozsvári képviseletének igazgatója volt, valamint az evangélikus egyház gondnoka. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület választmányi tagja (1894–), a Kolozs vármegyei osztály alelnöke (1894–), a központ társelnöke (1898–1914), valamint az Erdélyi Múzeum-Egyesület alelnöke (1925–1928) volt.
„Csak br. Mannsberg Sándor fáradhatatlan buzgalma és lekötelező egyénisége tudott a szinte mindenről való lemondást jelentő közöny és fásultság nehéz hóburka alatt reményrügyeket fakasztani a lelkekben. Az alelnök kitartását azonban siker koronázta. Lassanként a szakosztályok ismét intenzív működésbe kezdenek, most már fő céljuknak a tudományok népszerűsítését tekintve.” – olvasható róla az Egyesület kiadványában.
Tagja volt többek között az 1890-ben alakult Kolozsvári Kerékpár Egyletnek is. Az egylet 1897-ben örvendett a legnagyobb népszerűségnek, akkor 127 taggal. Közöttük a kolozsvári közélet neves személyiségeinek sorát találjuk: egyetemi tanárok – dr. Szádeczky Lajos, dr. Meltzl Hugó; ügyvédek – dr. Terner Adolf, dr. Weisz Miksa; dr. Csaba Zoltán királyi ügyész; Kőváry Arthur főszolgabíró; valamint az arisztokrácia képviselői: gr. Lázár István, gr. Teleki Sándor.
Báró Mannsberg Sándor kezdeményezésére készült el az EKE első, kék színjelzésű ösvénye, amely a Tordai út–Berbéki erdőőrház–Sáros-bükk útvonalon vezette a turistákat Kolozsvár környékének legmagasabb pontjára, az Árpád-csúcsra.
Pozsonyban ismerkedett meg későbbi feleségével, pongyelóki Roth Adával, akit az Erdélyi Evangélikus Nőszövetség 1908. szeptember 16-án, rendkívüli közgyűlésen elnökké választottak. Az I. világháború kitörése a Nőegyletet fokozottabb munkára késztette, majd 1917-ben lemondott elnöki tisztségéről.
Kolozsvár belvárosában, az egykori Király utcai (ma I. C. Brătianu) házukban éltek, amely az erdélyi arisztokrácia kedvelt találkozóhelye volt. A család tagjainak visszaemlékezéseiben számos összejövetelről olvashatunk beszámolókat.
Házukat a 19. század végén alakították ki és rendezték be a korra jellemző nagy igényességgel. Bútoraikat, valamint használati tárgyaikat a legismertebb gyárakból szerezték be. A családi hagyatékban mind a mai napig megmaradtak az erről szóló számlák.
Báró Mannsberg Sándor és pongyelóki Roth Ada házasságából öt gyermek született, akik közül három érte meg a felnőttkort, közülük kettő ikerpár volt:
Mannsberg Arvéd (1890-1970)
valamint az ikrek:
Mannsberg Erzsébet (Béldi Gergelyné; 1896-1957)
Mannsberg Margit (1896-1966)
Az ikrek közül csupán Erzsébet ment férjhez, hitvese gróf Béldi Gergely (1887–1966), az Osztrák–Magyar Monarchia diplomatája volt, előbb Alexandriában, majd Teheránban.A trianoni döntést követően Dicsőszentmártonban telepedtek le, és a Béldi-kúriaként számon tartott házban laktak.
A másik ikerlány, Margit a külön jogi személyiséggel rendelkező (minisztérium által elismert) Magyar Lutheránus Nőegylet elnöke volt. Levelei és naplója alapján egyetemi tanulmányokat folytathatott (fennmaradt pszichológiai és neveléstörténeti jegyzetei tanúsága szerint). Később leveleiben azt említi rendszeresen – még az 1950–60-as évek elején is –, hogy hivatalba jár dolgozni. Teljes életét Kolozsváron töltötte, sosem emigrált.
Margit szoros kapcsolatot ápolt számos erdélyi arisztokratával, szinte minden eseményen meghívottként volt jelen. Kilenckötetes (eddig kiadatlan) memoárja igazi kordokumentum a 20. századi erdélyi nemesség történetében.
Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy számos erdélyi íróval és költővel tartott levelező viszonyt egészen haláláig, amelyből több emlék is fennmaradt.
A család utolsó férfitagja (az ún. ultimus familiae), báró Mannsberg Arvéd (1890–1970) szintén kimagaslóan érdekes életúttal rendelkezik, amelyet következő hírlevelünkben mutatunk be.
Hálásan köszönjük Molnár Máriának és férjének, dr. Flórián Csabának a megosztott hagyatékot és információkat!
