top of page

A zsuki falkavadászat (folytatás)

5 órával ezelőtt
2 perc olvasás

Ezen a héten az Erdélyrészi Falkavadász Társaság bemutatását folytatjuk. Előző hírlevelünk IDE kattintva olvasható.


A társaság találkozóinak 1905-től egészen az utolsó, 1913-as találkozóig állandó résztvevője volt spizzai gróf Markovits Emánuel (Manó bácsi), aki 1952-ben egy román kommunista címerrel ellátott iskolai füzetbe jegyezte le zsuki emlékeit. Manó bácsi Nagyváradon élt, és 1978-ban, 99 éves korában, utódok nélkül hunyt el. A füzet ekkor Kolozsvárra került, ahol a Mikes család nagy becsben tartotta. A leirat később hozzánk, a Kutatóközponthoz került.


Az információkban gazdag emlékirat teljes szövege IDE KATTINTVA olvasható.


Az Erdélyrészi Falkavadász Társaság számos tagjáról sikerült fényképeket és portrékat megmentenünk. Ezekből mutatunk be néhányat.


báró Wesselényi Béla (1847–1904)

báró Wesselényi Béla (1847–1904)

A kor ismert sportlovasa, a főrendiház tagja, az „árvízi hajós” Wesselényi Miklós fia. A társaság alapítója és első vezetője volt. Haláláig állt a társaság élén. Őt is vadászat közben érte a halál.


gróf Teleki Arctur (1873–1959) és lánya, Teleki Gemma (Teleki Károlyné, 1907–2001)

gróf Teleki Arctur (1873–1959) és lánya, Teleki Gemma (Teleki Károlyné, 1907–2001)

A sokak által csak „Dudu bácsiként” ismert Teleki Arctur az Országos Magyar Párt ismert politikusa volt. A párt a két világháború között Bukarestben képviselte az erdélyi magyarság érdekeit. Kitelepítése után Teleki Arctur a marosvásárhelyi Teleki Téka folyosóján élt feleségével és lányával. A falkavadász társaság falkanagyja (mestere) volt.


gróf Teleki Géza (1881–1937)

gróf Teleki Géza (1881–1937)

Országgyűlési képviselő, a zsuki kastély egykori birtokosa, a társaság házigazdája és választmányi tagja.


gróf Béldi György (1878–1939)

gróf Béldi György (1878–1939)

Császári és királyi kamarás, a társaság választmányi tagja.


gróf Bethlen István (1874–1946)

gróf Bethlen István (1874–1946)

Politikus, miniszterelnök, a 20. századi magyar történelem kiemelkedő egyénisége és a társaság választmányi tagja.


gróf Tisza István (1861–1918) és unokaöccse, gróf Tisza György (1898–1980)

gróf Tisza István (1861–1918) és unokaöccse, gróf Tisza György (1898–1980)

Tisza István, a mártírhalált halt miniszterelnök, a társaság választmányi tagja volt.


báró Petrichevich-Horváth Kálmán (1840–1926)

báró Petrichevich-Horváth Kálmán (1840–1926)

Császári és királyi kamarás, a főrendiház örökös tagja. Zsuki birtokosként a vadászatra érkező vendégek egyik kiemelkedő házigazdája volt.



 
 

Iratkozzon fel a hírlevelünkre!

Sikeres feliratkozás!

  • Facebook
  • YouTube

© 2025 by etkk.org

bottom of page