Előnév- és ranghasználat az állami és egyházi okiratokon

Előző hírlevelünkben a Kutatóközpont gyűjteményében található gyászjelentéseket vizsgáltuk abból a szempontból, hogy a XX. század különböző korszakaiban mennyire volt jellemző a rangok és előnevek feltüntetése.

Ezen a héten néhány hivatalos iratot és okmányt vizsgálunk meg ugyanezen szempont alapján.

Erdélyben egészen az 1918-as román fennhatóság alá kerülésig megszokott volt a rangok feltüntetése mind az állami, mind az egyházi dokumentumokon. A rangok feltüntetésének módját különböző rendeletek szabályozták; ezeket most nem részletezzük.

Jól megfigyelhető mindez gróf Teleki János (1868–1937) igazolványi lapján, valamint a Zsibói Járásbíróság által 1918-ban, ugyancsak Teleki János nevére kiállított tulajdoni lapon.

Előnevekkel főként egyházi dokumentumokban találkozunk, különösen a születési, házassági és elhalálozási bizonyítványok esetében.

Példaként bemutatjuk báró Bánffy Kazimír (1866–1922) 1892-ben kiállított születési bizonyítványát, amelyet az Apanagyfalui Református Egyházközség állított ki.

Miután Erdély Románia részévé vált, a nemesi rangok és előnevek használata jogilag szabályozatlan helyzetbe került: alkalmazásukra nem vonatkozott külön jogszabály, ugyanakkor nem is tiltották őket.

Találtunk olyan esetet, amelyben a már román fennhatóság alatt működő Szentbenedeki Anyakönyvi Hivatal feltüntette a grófi rangot Kornis Gabriella (1921–2014) születési bizonyítványán: az édesapa neve mellett a román „contele” megjelölés szerepel. Az édesanya, Bethlen Berta (1896–1924) esetében azonban már elmaradt a rang feltüntetése.

A birtokunkban lévő dokumentumokat összegezve megállapítható, hogy az általunk vizsgált romániai állami iratokon sem előneveket, sem rangokat nem tüntettek fel. Érdekességképpen bemutatjuk báró Mannsberg Margit (1896–1966) útlevelét, amelyen a rang az aláírás részeként jelenik meg.

Magyarországon teljesen más volt a helyzet: ott egészen az 1947-es betiltásukig használták a rangokat. Bethlen Gábor (1914–1981) 1932-ben még „Bethlen Gavril” néven érettségizett a Romániához tartozó segesvári gimnáziumban, két évvel később azonban már gróf Bethlen Gábor néven szerzett bizonyítványt a Debreceni Gazdasági Akadémián.

Az erdélyi egyházi iratok nyelve általában román volt – ennek okát nem ismerjük –, a rangokat és gyakran az előneveket azonban feltüntették bennük.

A második bécsi döntést követően a Magyarországhoz csatolt területeken ismét feltüntették a rangokat mind az egyházi, mind az állami iratokon.

Ez a gyakorlat egészen a területek ismételt román fennhatóság alá kerüléséig fennmaradt; ezt követően visszatértek a két világháború között alkalmazott formákhoz.

Az általunk található anyagokban Magyarországon az 1947. évi IV. törvény hatálybalépését, Romániában pedig az 1949-es államosítást követő időszakból származó állami és egyházi dokumentumokon már nem találkozunk sem előnevek, sem rangok használatával.

Következő hírlevelünkben a családon belüli és kívüli nem hivatalos megszólításokat tekintjük át.