TELEKI CSALÁD
(római szent birodalmi széki gróf)
Teleki család címer Teleki I. Mihály (1634-1690) Erdély főgenerálisa Teleki II. Sámuel (1739–1822) Erdélyi kancellár, a Teleki Téka Alapítója Teleki IX. József (1790–1855) Erdély kormányzója, a Magyar Tudományos Akadémia első elnöke Teleki Blanka (1806–1862) A magyar nőnevelés úttörője Teleki IV. Sándor (1821–1892) Forradalmár, Victor Hugo, Liszt Ferenc és Petőfi Sándor barátja Teleki VI. Sámuel (1845–1916) Felfedező, Afrika-kutató Teleki VI. Pál (1879–1941) Földrajztudós, Magyarország miniszterelnöke 1920–1921 · 1939–1941 Teleki III. Béla (1899–1990) Politikus, az Erdélyi Párt elnöke
"A tizennegyedik századtól errefelé, valahol csak éltek magyarok Európában, az utolsó világháború után meg szétszórtan az egész földkerekségen – a Telekiek is mindig, mindenhol jelen voltak. Hiszen a család maga is sokféle ágra szakadt, van református és katolikus, gernyeszegi, gyömrői, újvári vagy somkúti ága. Adott a Teleki nemzetség erdélyi kancellárt, magyar miniszterelnököt, földművelésügyi minisztert, negyvennyolcas harcost, Petőfi barátját, öngyilkos pártvezért és drámaírót, geográfust, történészt, könyvtáralapítót többet is, festőt, zeneszerzőt, földrajzi felfedezőt, mintagazdát, megszámlálhatatlan főispánt, alispánt, képviselőt, utóbb kertészt, deportáltat, kényszerlakhelyest, halálraítélt politikust, fagylaltárust, karbantartót, vegyészt, mérnököt, tanárt, gyári munkást, ápolónőt, bejárónőt, rókatelepi kocsist, bankárt, orvost, amerikai kormánytanácsost vagy dél-amerikai misszionáriust.” (Marosi Ildikó)
Sokáig tartotta magát a családtörténeti szakirodalomban az a nézet, hogy a széki Teleki család – a horogszegi Szilágyiakkal és a mecsincei Garázdákkal együtt – a Garázda nemzetségből származott volna, amire a családi címerek azonossága utalt. Újabb kutatások azonban arra engednek következtetni, hogy a Telekiek első ismert tagja, borosjenői Teleki (I.) Mihály, Bocskai István fejedelem testőrkapitánya felesége, széki Garázda Anna révén örökölte meg a fiúágon kihalt Garázda család hatalmas birtokait, és szokatlan módon annak címerét is. Eredeti, névadó birtokaik a Békés megyei Telekpusztán és a bihari Széken, illetve a már említett Borosjenő környékén voltak, és csak a 17. században szereztek birtokokat Erdélyben.
A család első országos jelentőségű tagja (I.) Mihály unokája, széki Teleki (II.) Mihály (1630 k.–1690). Erdély nagyhatalmú politikusa az összes későbbi Teleki ősapja volt, ugyanakkor a család kiterjedt birtokainak megalapozója is, aki nemcsak hatalmas vagyont és hírnevet, de 1685-ben grófi címet is szerzett a Telekieknek. Politikai pályáját II. Rákóczi György testőrkapitányaként kezdte, aki mellett 1657-ben részt vett a lengyelországi hadjáratban, a fejedelem halála után azonban a németpárti Kemény Jánoshoz csatlakozott, aki 1661-ben Bécsbe, az Udvarhoz küldte tárgyalni a császárral kötendő szövetség ügyében. 1662-ben részt vett a török által fejedelemmé tett Apafi Mihály elleni nagyszőllősi csatában, emiatt fő- és jószágvesztésre is ítélték, de Apafi hűségére tért és így kegyelmet kapott, sőt unokanővére, a fejedelemasszony közbenjárására kinevezték kővári kapitánnyá. Ez volt az Erdélyben még „homo novusnak” számító Teleki Mihály első igazán fontos tisztsége, aztán 1663-ban országos postamester és fejedelmi tanácsúr lett. Apafi oldalán fokozatosan az Erdélyben hivatalosnak számító politikai vonal, a törökpárt legfontosabb képviselőjévé nőtte ki magát, és pozíciója végleg megszilárdult, amikor sikerült két legerősebb ellenfelét, Bánffy Dénest és Béldi Pált is kiiktatni, így 1679-től a legbefolyásosabb erdélyi politikusnak számított, és bár hivatalosan sosem kapott kinevezést a kancellária élére, mégis az erdélyi politika tényleges irányítója volt. A keményvonalas törökpártinak számító főúr Bécs 1683. évi török ostroma után egyre inkább a németpárt felé tolódott, míg végül 1685-ben tárgyalásokba bocsátkozott, és titkos megállapodást is kötött a császáriakkal, amelyben kötelezte magát, hogy Erdélyt I. (Habsburg) Lipót fennhatóság alá juttatja. Noha a megegyezés szerint a császár elismerte a fejedelemség belső önállóságát, 1687-ben a császári hadak megszállták Erdélyt, majd Caraffa tábornok hódoltatta a fejedelemséget. 1690-ben a szultán Thököly Imrét küldte Erdély visszafoglalására, a zernyesti csatában pedig, amely ellenfele győzelmét hozta, Teleki Mihály, a mezei hadak főgenerálisa életét veszítette.
Első felesége petrovinai és kutyfalvi Pekry Ferenc lánya, Zsófia volt, bár úgy tűnik, a lány nem sok hajlandóságot mutatott a Teleki Mihállyal kötendő házasságra. A kisasszony atyafiai ezt írják Váradról Telekinek: „… ez a mi húgunk iszonyú finnyás, azt mondja, hogy ű olyan üszögös szentpéter forma emberhez nem megyen, mint Kegyelmed. Mi azt felelénk felőled, ha rút vagy is, de emberséges vagy, szolgálatra való legény vagy, s minékünk, az atyafiaknak tetszel.” 1659-ben kötött házasságuk rövid ideig tartott, gyermekük nem született. Köröstarcsai Weér Juditot (1641–1707) Teleki Mihály 1662-ben vette feleségül, házasságukból tizenhárom gyermek született, köztük hat fiú – (II.) János, (III.) Mihály, (I.) László, (I.) József, (I.) Pál és (I.) Sándor – akiknek köszönhetően igencsak kiterjedtté vált a család, (III.) Mihály és (I.) Sándor pedig a széki Telekiek két főágát alapította meg: a partiumit, illetve az erdélyit.
A család partiumi főágának alapítója, (III.) Mihály (1671–1720) kővári főkapitány 1704-ben csatlakozott II. Rákóczi Ferenchez, aki egy lovasezred parancsnokává, majd 1707-ben kolozsi főispánná nevezte ki, végül ő lett a fejedelem kincstárnoka. 1711-ben egyike volt a szatmári béke aláíróinak, majd visszatérve a császár hűségére, 1713-ban újból kővári főkapitány lehetett. Torockószentgyörgyi Thoroczkay Katalinnal (†1723) kötött házasságából öt gyermeke született (János, Anna, Borbála, Mihály és Sámuel), akik közül (III.) János leszármazottjai a partiumi Koltón és Nagysomkúton, illetve az erdélyi Paszmoson tartották birtokközpontjaikat, (I.) Sámuel leszármazottjai pedig a partiumi Kővárhosszúfaluban és az erdélyi Kendilónán.
Teleki (III) János (1697–1772), aki apjához hasonlóan szintén kővári kapitány volt, áttért a katolikus hitre, és megalapította a Telekiek egyik katolikus ágazatát. Az ő dédunokája volt (IV.) Sándor (1821–1892), Kővárvidék főkapitánya, honvédezredes, emlékíró, aki köztudottan szoros barátságban állt Petőfi Sándorral, Liszt Ferenccel, Victor Hugoval és Giuseppe Garibaldival. A szabadságharcban Bem tábornok mellett harcolt, majd a bukás után külföldre menekült. Itthon halálra ítélték, és távollétében, jelképesen ki is végezték. A magyar légió tisztjeként részt vett Garibaldi nápolyi hadjáratában, majd a kiegyezést követően visszatért Magyarországra és visszakapott koltói birtokán gazdálkodott. Úgyszintén (III.) János kései leszármazottja volt (I.) Géza (1843–1913) szabadelvű politikus, az MTA tagja, a Tisza-kormány belügyminisztere (1889–1890) is. Az utóbbi fia volt (VI.) Pál (1879–1941) földrajztudós, az MTA tagja, kultusz- (1938–1939) és külügyminiszter (1920, 1940–1941), Magyarország miniszterelnöke (1920–1921 és 1939–1941), a Szent István-rend nagykeresztese (1940), tiszteletbeli főcserkész. Miniszterelnökségéhez kötődik Kárpátalja visszacsatolása és a második bécsi döntés, de a zsidótörvények is.
Bár látta, hogy Magyarország területi gyarapodásának ára a Németország iránti elkötelezettség lesz, megpróbálta az országot távol tartani nemcsak a háborútól, de a szorosabb német szövetségtől is. A háború kitörésekor elutasította a németek Lengyelország elleni csapatátvonulási kérelmét, a Jugoszláviával kötött örökbarátsági szerződés német nyomásra történő megszegése miatt pedig 1941. április 3-án öngyilkosságot követett el. Személyisége és történelmi szerepe ellentmondásos, napjainkig vita tárgyát képezi a magyar történetírásban. Teleki (I.) Sámuel (1710–1783) tábornok dédunokája volt Teleki Blanka (1806–1862), a pesti leánynevelő intézet alapítója (1846). A világosi fegyverletétel után szabadságharcosokat bújtatott, ezért letartóztatták, és négy évig Brünnben, Olmützben és Kufsteinben raboskodott.
A két főág közül az erdélyi Sándor-ág volt a szerteágazóbb, a népesebb, és talán a jelentősebb is. Kiterjedt birtokaik voltak az erdélyi Gernyeszegen, Sáromberkén, Marossárpatakon, Tancson, Alsózsukon, Kozárváron, illetve a magyarországi Szirákon és Gyömrőn, számos kastéllyal és udvarházzal. Az ágalapító Teleki (I.) Sándor (1679–1754) főkormányszéki tanácsos, tordai főispán, országgyűlési elnök bethleni gr. Bethlen Júliával kötött első házasságából született (I.) Miklós (†1746) alezredes, akinek fia, a katolizáló (I.) Károly fényes karriert futott be: 1773-ban erdélyi kancellárrá, 1782-ben a rendek elnökévé, következő évben pedig erdélyi kincstárnokká nevezték ki és a Szent István-rend középkeresztese lett. Ugyancsak (I.) Sándor első házasságából származott (II.) László (1710–1778), a gernyeszegi kastély építésének kezdeményezője, akinek leszármazottjai között számos kiemelkedő jelentőségű családtagot találunk. Az ő fia volt (IV.) József (1738–1796) ugocsai főispán, koronaőr, értékes könyvtár és múzeumi gyűjtemény birtokosa, ennek unokái pedig (IX.) József (1790–1855) történész, koronaőr, Erdély 1842–1848 közötti kormányzója, az MTA első elnöke, aki jelentős összegeket és értékes könyvtárat adományozott az Akadémiának, illetve féltestvére, (IV.) László (1811–1861) politikus, a 48-as forradalmi kormány párizsi követe, az MTA tagja, a Határozati Párt (1861) alapítója.
Közel sem adott ennyi történelmi személyiséget (I.) Miklós és (II.) László testvére, (I.) Lajos (1716–1758) ága, amely a közeli Marossárpatakon és Tancson rendelkezett birtokkal. Ebből az ágból származott, gr. Teleki Arctur és br. Wesselényi Ilona egyetlen fia volt a zsibói nagybirtokos Teleki (III.) Béla (1899–1990), az EMGE alelnöke, majd elnöke. 1940-ben a budapesti országgyűlés behívott erdélyi képviselőjeként kapcsolódott be a pártpolitikába, 1941-ben ő alapította az Erdélyi Pártot. A háború után az Egyesült Államokba emigrált, 1952–1989 között az általa alapított Amerikai Erdélyi Szövetség elnöke volt, de részt vett a Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) alapításában is.
Az ágalapító Teleki (I.) Sándornak Petki Nagy Zsuzsannával kötött második házasságából született a Sáromberkén birtokos (II.) Sámuel (1739–1822), Erdély kancellárja, a Teleki Téka alapítója. Az ő fiai voltak (II.) Domokos (1773–1798) táblabíró, utazó, a Lipcsében és Jénában tanult, természettudományos érdeklődésű ifjú reménység, aki azonban nagyon fiatalon, tüdőbajban halt meg, illetve (III.) Ferenc (1787–1861) császári és királyi kamarás, (VI.) Sámuel (1845–1916) Afrika-utazó nagyapja. Mindkét Teleki Sámuel Sáromberkén folytatott nagyszabású építkezéseket.
A fejedelemség kora óta a család református vallású, és az erdélyi református egyház- és iskolaügy önzetlen támogatója volt. E helyen nincs mód mindannyiuk érdemeit felsorolni, csupán hármukat említjük: (I.) Sándor nagyenyedi kollégiumi főgondnok szervezte meg 1707-ben az angliai gyűjtést a labancok által feldúlt iskola helyreállítására, (I.) József kezdte építtetni 1715-ben a fogarasi református templomot, melyet özvegye, Árva Bethlen Kata fejeztetett be, (III.) Domokos pedig, aki több mint két évtizedig (1833–1856) volt a székelyudvarhelyi református kollégium főgondnoka, 1852-ben ötezer forintot adományozott az iskolának. Mint láttuk, a 18. században a család mindkét főágában történtek katolizálások, de különösen a paszmosi Telekiek voltak sok generáción keresztül katolikus vallásúak.
A fejedelemség idején a család az ősi Garázda-címert használta, amely vörös udvarban ágaskodó, mellső lábaival fenyőgallyat tartó vadkecskét ábrázol. A grófi cím 1685. évi megszerzését követően Teleki Mihály még az egyszerű címert használta, fiai azonban 1696-ban megkapták a római szent birodalmi grófi címet és az összetett címer használati jogát. Ennek boglárpajzsában az ősi címer látható, az öregpajzs pedig hat mezőre oszlik: az első és negyedik kék udvarban egy felfordított ezüst félholdon kettős farkú oroszlán ágaskodik, első jobb lábával arany koronát tartva, a második és ötödik arany udvarban egy kétfejű fekete sas fél-fél testrésze látszik, a harmadik és hatodik ezüst udvar közepét függőlegesen álló vörös cölöp foglalja el. A vért fölött nyugvó grófi koronán két koronás sisak áll, a jobb oldaliból befelé fordulva fehér egyszarvú emelkedik, a bal oldali sisak koronájából kettős farkú oroszlán emelkedik ki, első jobb lábával kivont kardon arany koronát emelve. A foszladék jobbról ezüst-kék, balról ezüst-vörös.
Forrás: Bicsok Zoltán – Orbán Zsolt: Isten segedelmével udvaromat megépítettem, 487–491. o.



